Nagyon szerencsés égisz alatt születtem, hisz sok egyéb bónusz mellett az az extra hab is dísze volt életem, tinikorom tortájának, hogy a lehető legfaszább emberkékkel volt szerencsém körülvéve lenni: a szinte már idegesítően tökéletes csávó, a multilángész, kivel inni is remek, a vízicsoda, kinek zenéből van a lelke, mindenki cicabogara, az érthetően meg nem értett lánglelkű költő, egy igazi anyahajó, kinek farvizén szerencsém vala lavírozni, egy nő, ki oly szívdobogást tudott nyújtani, mint senki más, a svéd szőrmók, a legvonzóbb úrilány, a szimpin nagypofájú porcelánbolti elefánt....
csupa tökéletlenül tökéletes társ, isiévek társai, még diplomás tanult agy-lélekfurkászok szerint is életünk legmeghatározóbb korszakának társai, kiktől össze lehet csipegetni mindazt a jót, ami halálunkig jóra képessé tehet minket, ami csordultig tölti lelkünket szeretettel, mely elkísér akár a nehezebb időkben is, feltöltődni üres korszakainkra... de, volt ott még valaki, valaki, akit mindenkit szeretett, akinek alanyi jogon járt a szeretet, hisz angyal volt, az angyalokat pedig megtiszteltetés szeretni, ismerni, a közelében sütkérezni, ki sajnos törött szárnyú angyallá lett, ezáltal nem lehet majdan velünk nemsokára, mikor közösen megünnepeljük, hogy már bizony megöregedtünk, ki mindég az első volt a feliratkozók listáján, s állítom, hogy legjobban várta eme összeröffenéseket, tiszta szívvel, tiszta lélekkel, hogy is lehetett volna másképp, hisz az angyaloknál semmi sem lehet másképp, csakis hófehér tisztasággal, hátsó gondolatok nélkül, minden megnyilvánulásukat csakis a jóindulat, és a szeretet vezérli... de szerencsére benne él minden félrecsúszott nyakkendőnkben, minden megemlékezésünkben, minden jövőképünkben... nem kell őt sajnálni, nem kell a helyébe képzeljük magunk, hisz az lehetetlen, nem kell szánakozzunk... egyetlen megnyilvánulás helyes irányában, mégpedig, hogy épp úgy szeressük őt, mint eddig, most, és mindörökké, Ámen!
Nagy László
Az Ady Endre Líceum közössége megrendülten értesült egykori kiváló matematikatanára, ISTVÁN TIBOR tanár úr, nemzedékek Tibi bácsija földi útjának befejeződéséről. Szakmája iránti elhivatottsága, diákjai iránti felelősségteljes szeretete, áldozatvállalása példaértékű volt és marad mindannyiunk számára.
