40. éves találkozó - elmaradt

A kialakult, koronavírus (COVID-19) okozta világjárvány miatt egyre több rendezvény, előadás, konferencia elmaradásáról vagy elhalasztásáról döntenek Európa- és lassan világszerte. Erdélyben a koronavírus terjedésének megelőzésére vonatkozó jelenlegi közegészségügyi előírások értelmében minden rendezvény lemondásra kényszerül, ahol a résztvevők száma meghaladja az 50 főt.
 
Az egészségügyi helyzet időközben jelentősen befolyásolja valamennyiünk hétköznapi életét is. Számos légitársaság felfüggesztette járatainak többségét, repülőterek szüntetik be teljes működésüket. Az egyes nemzeti országúti- és határátkelő utazási korlátozások szinte lehetetlenné teszik az Európán keresztül zajló személygépkocsi forgalmat.
 
Mivel senki nem tudja pontosan megmondani, meddig tartanak a korlátozások és milyen fordulatok várhatók még az elkövetkező napokban, a szervező csapat nehéz szívvel a

  40. évfolyamtalálkozó lemondása mellett döntött! 

Mindannyiunk egészsége a legfontosabb, szeretett tanáraink és magunk számára mi sem szeretnénk semmilyen kockázatot felvállalni.
 
Amint a jelenlegi helyzet - reményeink szerint hamarosan - helyre állt és nemzetközi rendezvények tervezése újra lehetségessé válik, szeretnénk felkarolni egy esetleges új időpont rögzítését. Ezzel kapcsolatban az adott időpontban újra jelentkezünk majd.
 
Addig is kívánunk kedves mindnyájatoknak és szeretett családaitoknak jó egészséget, kerüljétek el nagy ívben a vírust, vigyázzatok magatokra és egymásra!
 
Baráti tisztelettel,
a szervezök

XII.A - Nagy László XII.B - Zegoicea (Tóth) Gabriella XII.C - Boruzs István
+40 731 567991 +40 726 104528 +40 720 220375

 

Juhasz

Himnusz Irishez

 

"Haza kell mennem, – a földem izent.

Idézz fel nékem ezer égi képet
és földi képet, trilliót ha van,
sok földet, vizet, új és régi népet,
idézz fel, szóval, teljes énmagam."

 

Babits Mihály